2014. június 6., péntek

Témanap (2014. június 4.)

Iskolánk a Nemzeti Összetartozás napján, június 4-én Határtalanul! Témanapot tartott, amelynek része volt az ünnepi megemlékezés is.  Hreskó Anita osztálytársunk verset mondott Trianonról. Ezt követően Pomichalné Piros Gyöngyvér igazgatóhelyettes asszony a történelmi háttér rövid ismertetése uzán az osztályok képviselőinek felvázolta a program célját és bemutatta partneriskolánkat.  


Elmesélte milyen nevezetességeket látogattunk meg a program folyamán és közben hogyan ismertük meg egymást a határon túli magyarokkal. Számos jó élményben volt részünk a program folyamán, amire örömmel emlékszünk vissza. Ezen a napon a Nemzeti Összetartozás fala egy újabb általunk készített tablóval gazdagodott, a 2014-es program fotóival. Az aulában szünetekben kivetítésre került a 11. B osztály prezentációja, melyben bemutattuk a Határtalanul! programban megvalósított tevékenységünket, amit így az egész iskola megismerhetett.  Tanirodai foglalkozásokon a programról is, és az üzleti terv készítésének menetéről is beszámoltunk az osztályoknak. Néhány társunk pedig a kassai születésű Márai Sándor életrajzával, és néhány gondolatával ismertetett meg több osztályt is. 





A diákság fegyelmezetten kísérte figyelemmel az egész napos programot.  Sok új információt tudtak meg a határon túli magyarokról és többen is jelezték, hogy a későbbiekben örömmel vennének részt hasonló programban.



Kóczé Mercédesz


11. B

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése